Hogy fogadják majd a fodrászok?
A legeslegelső előadás előtt nagyon izgultam. (Ez ma is így van, csak nem annyira...)
Nem tudom, látszott-e rajtam. Remegett-e a hangom, adtam-e bármi egyéb jelét. Aki ismer, rögtön levágta volna - nem ilyen szoktam én lenni.
Mert hogy itt van ez a RENDSZER. Tudjuk róla, hogy egyedi, szuper, nincs ilyen, meg logikus, meg világos, meg hiánypótló, meg minden..., de...
Sikerül-e úgy előadni, hogy mindez - legalább csírájában - ki is derüljön? Már a délelőtt folyamán? Az érdeklődés felkeltésére sokkal több időnk ugyebár nincs...
Itt ül 30 fodrász, aki megszavazta az EFG-nek a bizalmat (így utólag külön köszönet érte). Eljöttek egy olyan képzésre, amiről nem tudhattak semmit. Nem kérdezhettek meg egyetlen kollégát sem, hogy "na, milyen volt?... " Nagy volt a tét: az esetleg hiába való, akár több órás utazás, a kidobott pénz, az elfecsérelt idő...
Na és számunkra?
Nagyon sok minden dőlt el akkor, ott. A RENDSZER-ben teljesen biztos voltam. A fogadtatással kapcsolatban lehettek kétségek. Még soha, sehol, senki nem adta elő azt, amivel az EFG itt előrukkol. Premier, főpróba nélkül. Sikerül-e úgy elővezetni a mondandómat, hogy érdekes legyen? Sikerül-e vadi új fogalmakat jól, hatásosan, érthetően elmagyarázni? Meg tudom-e értetni mindjárt a kezdet kezdetén, hogy a geometriának, a pontos helymeghatározásoknak milyen fontos szerepe van (az ő számukra!) akkor, ha a saját szakmájuk lényegét meg akarják érteni?
Mit szólnak majd akkor, amikor összefüggésekkel jövök? Amiket nyomon lehet követni, amik egymásból következnek? Sikerül-e elfogadtatni, hogy a hajvágásban is mindennek van oka? Ráéreznek-e, hogy észrevétlenül "megfertőzi" őket az igény, hogy másoktól is kiköveteljék majd a MIÉRT-eket?
A kérdések annál is inkább jogosak, hiszen a "fodrászképzés" szó óhatatlanul társul a hozzá kapcsolódó képpel: valaki lépésről-lépésre megmutatja, hogyan kell a frizurát elkészíteni... Egy kurzuson akár hármat-négyet is... Nem kell gondolkodni, elég bámészkodni...
Hiába, hogy a honlapunkon, a telefonban, minden lehetséges helyen és időben elmondjuk, próbáljuk megértetni azt, hogy ez "más"... Az összekapcsolást nem lehet felülírni.
Hogyan fogadják majd a "sokkot"?... Egyáltalán - milyen hírünket viszik majd?
Azok, akik mostanában jelentkeznek az induló, első modulra, könnyebb helyzetben vannak. Már van kitől érdeklődniük, választ lehet kapni a "na milyen?..." kérdésre. Működik a facebook oldal, ott is lehet tájékozódni. Az első kurzus 30 "úttörője" előtt le a kalappal... Ők még senkihez sem fordulhattak...
Most azzal vagyok zavarban, hogy írjam le, hogy mondjam el azt az érzést, ami az idő előrehaladtával hatalmába kerített. Aki nem élte át ezt, nem ismerheti a mámornak ezt a fajtáját. Amikor a karba tett kezek, a távolságtartó, megfigyelő testtartások oldódnak. Lépésről-lépésre kezdünk egy húron pendülni. Kicsit előre dőlnek, hogy jobban halljanak... Amikor elkezdenek jönni a visszajelzések. Nem azért, mert kikényszerítettük. Mert erőltetett jópofasággal sajtolunk ki erőltetett jókedvet. Nem. Hanem igazi félmosolyok, egyetértő bólintások. Csak egy rezdülés. Kis semmiség. A szomszéd - de maga a bólintó is - észre sem veszi. Egy nüansz. A visszaigazolása annak, hogy jó úton járunk. Veszik az adást...
Lehetne rangsorolni a siker vagy sikertelenség jelzőlámpáit. Az, hogy az előadás után szinte mindenki feliratkozott a 2. szintű modulra, egy objektív mérce. Ilyen értelemben tehát nem kell az érzéseinkre hagyatkozni. Ha ciki lett volna az egész, nem akarnak újra jönni, ez nyilvánvaló. Gyakorlati siker...
A "vicc" az egészben, hogy tudtuk, mennyi mindent adunk, adhatunk MI nekik - mert jól fogtunk hozzá annak idején - persze, ha jól is adjuk át.
Arról azonban fogalmam sem volt, hogy mennyi mindent kaphatunk mi TŐLÜK... Ma már tudom. Csak remélhetem, hogy amit adni tudtunk, az legalább egy kicsit is arányban van azzal, amit kaptunk...
